Tanulmány sugárút 9.

Kedden volt a konferencia. Nagyon sok (csak) pozitív visszajelzést kaptam, aminek nagyon örültem, bár én azért levontam a következtetéseket, hogy legközelebb mire kell jobban figyelni - eléggé maximalista vagyok. Na de ez még az első volt, amit életemben szerveztem - és nem az utolsó, lesz még alkalmam máshogy csinálni.

Mindenesetre hihetetlenül megtisztelő és jó érzés volt házigazdaként olyan előadókat felkonferálni, mint Halász Gábor, Vekerdy Tamás és Popper Péter, akikkel közösen elkezdhettünk gondolkozni azon, hogy a felnőtté válásban hogyan segíthet az iskola, mivel a cél az, hogy saját maguk és embertársaik iránt is felelősséget vállaló fiatal állampolgárok jöjjenek ki az iskolákból.

Halász Gábor bemutatta a PISA-felmérések sajátosságait és a legújabb eredmények tanulságait, mely alapján leszögezhettük, hogy a magyar diákok írás- és olvasáskészsége ugyan a természettudományokat illetően csak közepesen rossz, de a szövegértés és a matematikai gondolkodás területén ezt a szintet sem üti meg. Mindennek tanulsága, hogy az általános iskolákban olyan tananyagra és olyan módszerekre van szükség, mely a gyerekek kritikus gondolkodását fejleszti, mert a lényeg nem abban van ha valaki képes felidézni egy szöveget, hanem abban, ha annak a tartalmát meg is érti.




Vekerdy Tamás arra világított rá, hogy a gyerekek fejlődését segítenünk kell, nem pedig mint tárgyakat alakítanunk. Ehhez az kell, hogy megértsük a gyerekek nyelvét és azon szóljunk hozzájuk, legyünk vele tisztában hogy az, hogy egy kisgyerek korán- vagy későn érő típus, semmit sem jelent a későbbi hivatásbeli sikerei szempontjából, így csak ártunk vele ha azt várjuk, hogy mindenki azonos módon apró tudósok módjára kísérletezze ki a leghatékonyabb eljárást, vagy automatikusan fogadja el az általunk kidolgozott már meglévő módszereket. Azzal segítünk a legtöbbet, ha az életkornak megfelelően foglalkozunk velük, és nem az, ha óvodától japán és angol órákat kényszerítünk rájuk.

Popper Péter a felnőtté válásról beszélt a legtöbbet, arról, hogy ahhoz hogy igazán felnőttnek mondhassuk magunkat, nem elég csupán betölteni a 18-at, hanem lelkileg is felelősséget kell vállalnunk saját tetteinkért, és azért amiket szeretünk, amiket szeretnénk. Ha a fejlődésben azt támogatjuk, ami éppen akkor a gyerektől elvárható, akkor kevesebb az esély arra, hogy olyan későn érő legyen, aki sosem éri el a szellemi felnőttkort, illetve azt is, hogy koravén legyen, aki soha sem tud felszabadultan csak a tett öröméért végezni bármit is. Márpedig kiegyensúlyozottak csak a lelkileg is felnőttek lehetnek.

Amiben aktívan szereplőként és nem csak házigazdaként vettem részt én is, az a kerekasztal-beszélgetés volt, amit ugye azért szerveztem, hogy kezdődjön el közöttünk, fiatalok között egy konstruktív beszélgetés arról, hogy milyen célokat támogatunk elsősorban annak érdekében, hogy a rendszer ne stagnáljon, hanem végre induljon el egy lendületes fejlődés. Ehhez mindenképpen az kell, hogy elsősorban azt tudjuk, hogy mi az amit mi képviselünk. Egy "klasszikust" idézve: A közhiedelemmel ellentétben stabil ideológiai alapú tárgyalópartnerek között könnyebb a megegyezés, hiszen tudják mi az a biztos alap, amiből nem engedhetnek és miben köthető kompromisszum. A koherens világnézettel nem rendelkezők ezt legtöbbször úgy pótolják, hogy az ellenféllel szemben határozzák meg magukat, ami következtében a megegyezés szinte lehetetlenné válik. Ez ugyanis ebben a helyzetben árulásnak tűnhet önmaguk és híveik számára. - A szerző Huber Szebasztián (a kerekasztal-beszélgetésen résztvevő fiatal ellenzéki, aki az IDF-től jött), szívemből beszél. Ha arra koncentrál mindenki, hogy mi az amit képvisel és szeretne megvalósítani, és nem arra, hogy ki az akit szeretne ellehetetleníteni, akkor lehet összefogás, lehet kompromisszum, és akkor ha ez a politikai kultúra alapja, az ország is előrejuthat.

Természetesen ez nem csak rajtunk múlik, és hosszú az út odáig. A Fidelitas vezetősége például az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy mégsem engedik el oktatást képviselő tagjukat konstruktívnak lenni velünk. Bár empatikusnak tartom magam, és mások is annak tartanak, de egyszerűen nem tudom megérteni, hogy ha józan ésszel gondolják végig, mi lehet a kifogás egy ilyen, öten (!) közösen megfogalmazott nyilatkozat aláírása ellen. Ha józanul gondolják végig....

Látom, hogy komolyabb stratégia kell ahhoz, hogy mindez ne csak egy vízió legyen, hanem gyakorlat, de első lépésnek azt gondolom, ez is több volt, mint pozitív. Ráadásul azon kívül, hogy egyébként is erős vagyok, van ami erőt ad: a sikerélmények, és a velem együtt tartók biztatása.